A Kukkónia
Kukkonia
A Kukkonia a Csallóköz legendás neve, amely a tatárjárások korából maradt fenn.
A monda szerint a helyi lakosok az ellenség érkezésére figyelmeztető titkos jelként a „kukkó”-nak nevezett béka (vöröshasú unka) hangját utánozták. Különösen a Duna mellékágaival szabdalt, mocsaras területeken segítette őket ez a hang abban, hogy elrejtőzzenek a portyázók elől. Ebből a hangból ered a Kukkonia elnevezés – egy név, amely magában hordozza a helyiek természet szeretetét, valmint az őseink bölcsességét és találékonyságát.
A „Aranykert” nevet Kukkonia azoknak az aranyhajú tündéreknek a legendája miatt kapta, akik a vizeit, rétjeit és erdeit lakták. Ők őrizték a lakosokat, védték a természeti szépségeket, és amikor hosszú hajukat fésülték, aranyport szórtak a Dunába. A mai napig azt tartják, hogy aranyszemcsék hevernek a folyó fenekén. Így vált Aranykerté a rendkívül termékeny és gazdag csallóközi régió.
A tündérek királynője, Ilona, a Duna mellékágaiban rejtőző tündértóban élt. A legendák szerint gyakran hattyúvá változott, és a folyó felszínén úszott, miközben éneke áthallatszott a nádasok felett. Segített azoknak, akik eltévedtek a szigeten kanyargó vizek között – étellel, itallal látta el őket, és megmutatta nekik az utat. A pásztoroknak kivezette az elcsatangolt állataikat a mocsarakból, a halászoknak pedig bőséges fogást hozott.
Amikor a tündérek úgy döntöttek, hogy elhagyják a vidéket, Rózsa tündér nem akart velük menni. Ezért Ilona fehér vízitündérré, azaz tavirózsává változtatta. Azóta virágzik a Duna csendes mellékágaiban – a szeretet, gyengédség és a régió iránti hűség élő jelképeként. A többi tündér pedig mezei virággá változott – nefelejccsé, ibolyává, gyöngyvirággá vagy pipaccsá. Ezért olyan mesésen szépek ma a Csallóköz rétjei.